4.rész

De ez lehetetlen… Nem lehet Matt, hisz ő… hisz ő meghalt. Remegő kézzel rántottam ki a fülemből a fülhallgatót és fordultam hátra. Az illető elvette a kezét és végre mindent láthattam. A tekintetemet lassan az arcára emeltem. Felizzott bennem a düh, a megbántottság, a csalódottság és a szomorúság minden parázsló szikrája. Egy vékony szürke szempárral, ébenfekete hajtincsekkel és egy hatalmas kaján vigyorral találtam szembe magam. Marko… 

- Szia, hercegnőm! – vigyorgott kivillantva hófehér fogait. Majd hirtelen átpattant a pad háttámláján és egy csókot nyomott az arcomra. Ellöktem magamtól, majd akkor ott helyben visszakézből pofon vágtam, hogy csak úgy piroslott a kezem nyoma.

- Hogy mered? – ripakodtam rá, miközben ő az arcát dörzsölte. – Egy bunkó állat vagy! – üvöltöttem és már mindenki minket bámult.

Leugrottam a padról és besiettem a terembe. Leültem a helyemre és padra hajtott fejjel zokogtam. Teresa és Jenna bejöttek utánam és aggódva jöttek oda hozzám. Mindenki, aki a szünetet eddig is az osztályteremben töltötte most teljesen elcsendesedett és ők is elkezdtek körém gyűlni.

- Mi történt, Sel? – guggolt le mellém Jenna és megsimította a hátam. Felemelkedtem a padról és kisírt szemekkel néztem a körülöttem lévőkre.

- Marko… meg… megcsókolt… - mondtam röviden, gondoltam ebből megértik.

Legalább Jenna és Teresa. Mindketten odajöttek és míg Jenna mellettem guggolt, Tera a padomra ült és Markot szidta. A többiek közül is volt, aki értette, de sokan még mindig értetlenül bámultak. Becsengettek. Mindenki a helyére ment én meg gyorsan megtöröltem a szemem és megpróbáltam minél több életet lehelni a képembe. Marko is hamar megérkezett a haverjai kíséretében és nagyon jól szórakoztak valamin, pedig a kezem nyoma még mindig látszódott az arcán. A legutolsó Az Új Srác volt. Észre sem vettem, hogy nem volt a teremben. Ledobta magát mögém és megint éreztem a pillantását a hátam közepén. Majd őt követte az ofő. Körbenézett aztán egyenesen rám. Frusztrált a nézése.

- Grace! – üvöltött rám, mire én értetlenül néztem rá. – Mi van magával meg a csapatával? – nézett Jennara és Teresara is. Na, ezen, kicsit kiakadtam. Eddig az volt a baj, hogy nem lehetett tőlünk elkezdeni az órát, most meg az, hogy minden rendben van? – Tán betegek? Vagy meg tanultak viselkedni? – mondta gúnyosan. Már éppen válaszra nyitottam a számat, amikor…

- Biztosan nem heverte még ki a sokkot, hogy lekevert egyet Markonak tanárnő. Az ilyeneknek ez nagy trauma. – kiabálta be Marko egyik haverja röhögve és Markora mutatott, ő pedig a vöröslő arcára, mire minden haverja felnevetett. Mért élvezik ezt annyira?

- Grace! – rikácsolta a tanárnő paprikavörös fejjel – Már verekszünk is? Milyen dolog ez? leány létére verekszik? Ne higgye, hogy ezt büntetlenül megússza! Ezt nem tűröm el! Senkitől! Az én osztályomban nem lesz randalírozás! Az ellenőrződet!– jött oda és tartotta a kezét.

- De tanárnő én nem…

- Még tagadja is? – rikácsolta egyre idegesebben.

Védekezni sem volt lehetőségem. Lesütött szemmel kotortam elő az új ellenőrzőmet és ráfirkantottam a nevem, hisz még az sem volt rajta, ugyanis az ellenőrzőt is előző órán osztotta ki az ofő. Szuper! Már első nap egy osztályfőnöki! Ez a tanév is jól kezdődik! Odaadtam a füzetet, majd összeráncolt szemöldökkel néztem Markora ő meg szüntelenül vigyorgott. Olyan dühös voltam rá. Nemhogy megcsókolt, de még fel is nyomott az ofőnél, aki eleve nem bír engem és evvel az egész évre elástam magam nála. A padra hajtottam a fejem és egész órán járt az agyam. Természetesen nem az óra anyagán, hanem a nap történésein. Alig vártam, hogy véget érjen az óra és leléphessek. Egy idő után azonban úgy tűnt, mintha mindennek ólomsúlya lenne. Egyre csak a faliórát bámultam, amin istenemre mondom lassabban járt a másodpercmutató! Mintha valaki megfagyasztotta volna az időt. De egyszer vége lett! Kicsengettek. Mindenki felpattant a helyéről és rohant ki a teremből. Én voltam a legutolsó. A lehető leglassabban pakoltam a cuccaimat, bár nem tudom miért vagy épp, hogy mire vártam. Talán túlságosan is hozzászoktam az idő lassúságához és én is ugyanolyan lassúvá váltam. Intettem a lányoknak, hogy menjenek, csak majd utolérem őket, ők pedig bólintottak és kimentek a teremből. A vállamra kaptam a táskámat és én is elindultam kifelé.

- Miss Grace! – hallottam Mrs Tendaw rikácsoló hangját és megfordultam.

- Óhajt még valamit tanárnő? Netán ürügyet egy újabb beírásra? Tán túl gyorsan hagytam el a helyemet? - kérdeztem unott hangon, de már nem érdekelt, minél hamarabb otthon akartam lenni.

- Miss Grace, én megértem, hogy sok mindenen ment keresztül a nyár során és hogy megviselte a bátyja halála, - döbbenten néztem rá, majd lesütöttem a szemem… Matt… - de kérem, ne az iskolában vezesse le a feszültséget! – nézett rám, majd a tanári asztalra és felvette róla az ellenőrzőmet – Ez egyszer, a történtekre való tekintettel elnézem a kihágását… - nyújtotta felém az ellenőrzőmet.

- De tanárnő én nem is… - próbálkoztam újra a védekezéssel, de lecsitított.- Ez alkalommal! Eddig sem volt ilyen és ez után sem lesz, de ha folytatja, a szemtelenkedést menten beírok kettőt is és nem leszek tekintettel a lelkiállapotára! – nyújtotta ismét az ellenőrzőmet, mire elvettem és se szó se beszéd kimentem a teremből. Talán szólt utánam valamit, de nem érdekelt.

Olyan furcsa volt ez az egész nap. Sietni akartam haza, hogy egyedül legyek. Csak én meg a gondolataim. A lányok a kapufélfát támasztották és beszélgettek. Lehajtott fejjel mentem oda hozzájuk, majd amikor odaértem bocsánatkérően néztem rájuk.

- Köszi, hogy megvártatok és bocsi, hogy ennyit késtem. – mondtam, de az agyam még mindig máshol járt.

Elindultunk haza. Jenna és Teresa mentek elöl és beszélgettek valamiről. Én mögöttük ballagtam karba tett kézzel és a gondolataimmal. Hozzánk mentünk először, ők pár utcával arrébb laknak. Elköszöntem tőlük és bementem a házba. Nem volt otthon senki. Felvánszorogtam a szobámba és levetettem magam az ágyamra hanyatt fekve és gondolkoztam.