16.rész

Az óra fennmaradó részében elhatároztam, hogy beszélnem kell Tesaval, ám valahányszor csak közeledtem hozzá, vagy Nath vonta el a figyelmem – valószínűleg tudatosan – vagy Mr. Black vágott közénk, a tőrén tartva a kezét. Jennaval továbbra sem beszéltem, habár nagyon szeretném végre egy kívülállóval megvitatni a dolgokat. Rajta is láttam, hogy beszélni akar velem, mégse jött oda. Nathnek nem vetettem fel a témát, hogy elmondjam-e neki az igazat, mert tudtam mit válaszolna. Nem… Én viszont sokat tépődtem ezen.

Azóta eltelt négy nap. Hétfő van. Az egész hétvégém azzal telt, hogy ezen, járt az agyam, miközben egyre jobban kezdtem hozzászokni, új életemhez. Először kicsit féltem, hogy minden utamba kerülőt bántani fogok, de nem így volt. Meglepően jól tudtam uralkodni magamon. Sőt. Igazán nem is zavart. Nathaniel szerint ez a részben emberi mivoltomnak köszönhető, habár egy kicsit ő is meglepődött. Végül sikerült döntenem… El kell mondanom neki, szükségem van rá, mint a barátomra.

Suli után az iskola kapujában vártam. Nathet sikerült meggyőznöm, arról, hogy menjen, előre én meg majd utolérem, és ő el is indult. Bár túl könnyen ment bele… A kapuban vártam Jennara, aki hamarosan meg is érkezett. Tuti észrevett, de simán elment mellettem. Még csak nem is köszönt. De nem zavartattam magam. Ismertem Jennat és ha ő azt mondja, hogy nem áll velem szóba, akkor nem is.

-    - Jenna! – kiáltottam utána – Várj! Beszélnem kell veled! – mondtam, mire megállt és fél szemöldökét felvonva felém fordult. Közelebb mentem hozzá és nagy csodálatomra ő szólalt meg először.

-   - Végre elmondod, hogy mi bánt? Hogy mitől vagy ilyen? – kérdezte halkan és inkább kérlelőn és megkönnyebbülten, mint sértetten. Bólintottam. Majd körbenéztem.

-   - De nem itt és nem most – suttogtam a fülébe. – A legjobb lenne négyszemközt beszélni. – ismét körbenéztem. -  Gyere át négy körül és akkor elmondok mindent. – mondtam ugyanolyan halkan, majd gyengén elmosolyodtam. – Kérlek… - néztem rá és immár rendes hangon beszéltem.

-     - Rendben. – bólintott, majd intett és elment. Tehát még mindig nem áll velem szóba, amíg nem mondok el neki mindent.

Nem haragudtam. Én is elindultam és futottam Nath után. Hamar utolértem, már a következő sarkon. Nem nézett rám, csak ment zsebre dugott kézzel.

-      - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – sandított végre rám. Kicsit ledöbbentem és lesütöttem a szemem.

-      - Tudod? – kérdeztem halkan, majd megkeményedett a hangom. – Honnan tudod? Hallgatóztál? – néztem rá dühösen. Zavart, hogy már ennyi magánéletem se lehet és, hogy ő még erről is tud.

-     - Nem hallgatóztam. Nem szokásom – válaszolt nyugodtan. – Csak ismerlek. Azt kéred tőlem, hogy menjek előre, majd utolérsz, ebből gondoltam, hogy olyat akarsz csinálni, amiről szerinted nem tudhatok. Igaz kis kíváncsiság is volt bennem, ugyanis egyszer hátranéztem és láttam Jennat. Ekkor rájöttem, mit szeretnél. – mondta továbbra is ugyanolyan nyugodtan és megállt és rám nézett. Ismét csak lesütöttem a szemem.

-     - Tehát ennyire átlátszó lennék? – kérdeztem halkan.

-     - Nem… De még egyszer megkérdezem: Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?

-   - Igen… Bízom Jennaban. Ő az egyik legjobb barátnőm és most szükségem van rá… - a tekintetemet felemeltem és magabiztosan ránéztem. – Nem érdekel, mit mondasz… Én már döntöttem és ettől a döntésemtől még te sem tántoríthatsz el. – ebben biztos voltam. Jenna volt, az, aki Jacob költözése után először foglalkozott velem, egyáltalán a barátommá vált, majd rajta keresztül Tesa. Nem veszíthettem el őt is a származásom miatt, mint Tesat.

-    - Nem mondok semmit. A te döntésed. Csak nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad. Mi van, ha Jenna egyszerűen nem hiszi el, amit mondasz neki? Vagy, ha kiakad és lelép? Megijed és elrohan tőled, aztán az életben nem áll veled szóba? Lehet, hogy most nem beszél veled, de egyszer úgyis kibékültök, de ha ezt az utat választja, lehet, hogy soha többé nem áll veled szóba – nézett rám kérdően.

-   - Ha nem hiszi el, hát bebizonyítom – mondtam határozottan – Ha pedig megijed és lelép… akkor… Mindegy. Nem fog velem szóba állni. Ha ez lesz a végkifejlet, akkor mindegy, hogy elmondom-e vagy nem. Hisz ha nem teszem, akkor azért, ha megijed, akkor azért nem áll velem szóba. – sütöttem le a szemem.

-   - Viszont a kettő között az a különbség, hogy ha elmondod, attól még tudni fog rólad, rólunk. – mondta továbbra is nyugodtan, cseppet sem kötekedve, én mégis úgy éreztem, hogy csak belém akar kötni.

-   - Jenna sosem jelentene veszélyt ránk nézve! – kaptam fel a vizet. – Ha meg is utálna a származásom miatt, akkor sem árulná el senkinek, ő nem ilyen. – védtem meg a barátnőmet és elsiettem. A dühtől könnyek gyűltek a szemembe.

-     - Sel, várj! – kiáltott utánam. – Én nem úgy értettem! – egy pillanatra visszanéztem.

-    - Csak azt kérem, hogy bízz bennem! – kiabáltam neki zokogva és elfutottam.

Hazáig meg sem álltam. Felrohantam a szobámba és egyre csak Nath szavai csengtek a fülemben Teljesen elbizonytalanított. Már nem voltam annyira biztos magamban. De most már nem visszakozhatok. Jennanak megígértem, hogy elmondom és nem szegem meg a szavam. Tudtam mit kell tennem, mégis egyre kevésbé voltam benne biztos, hogy helyesen cselekszem-e. Bár tudnék valakitől tanácsot kérni… Ha Matt élne… Ő mindig tudja, hogy mit kell tenni. Vagy ha nem is, ő, akkor Vanessa biztos tudna segíteni, de róla semmit nem tudok. Mindegy… Magam döntöttem úgy, hogy beavatom Jennat és tartani fogom magam az ígéretemhez. Akármit is fog szólni. Megszorítottam a nyakamban lógó hold alakú medált, amit az igazi szüleimtől kaptam a 17. születésnapomra. Ahogy dűlőre jutottam magammal és végre sikerült elmosolyodnom, lementem a konyhába. Anyu ott tüsténkedett. Sütit sütött.

-     - Hmm. De jó illata van. – mondtam, amikor beértem.

-     - Szia – mosolyodott el anyu. – Nem is vettem észre, hogy hazaértél.

-    - Bocsi – mondtam zavartan. – Kicsit le kellett higgadnom. Volt egy apró vitám Nathtel. – mosolyogtam. Anyu mosolya azonban lefagyott.

-      - Összevesztetek? – kérdezte aggódva.

-     - Öhm… Nem – nem értem miért akad ki ezen annyira. Ennyire a szívébe zárta volna Nathet? Kötve hiszem. – Miért? – kérdeztem rá. Most az ő tekintete tükrözött némi zavartságot. Épp szóra nyitotta volna a száját, amikor megszólalt a csengő. – Végre! Itt van Jenna! – kiáltottam boldogan és már ki is ment a fejemből, hogy miről is beszélgettünk. Az ajtóhoz siettem. Ajtót nyitottam…

-   - Szia Sel – mondta gyenge mosollyal az érkező. A földbe gyökerezett a lábam. Teljesen ledöbbentem.

-    - Szia… Tesa…