20.rész

Csendben lépkedtem Vanessa mellett és egyre csak azokon a szavakon járt az eszem, amit az a srác mondott. Nem vagyok jó semmire… Annyira belemélyedtem a gondolkodásba, hogy észre sem vettem, hogy szinte vakon követem Vanessat. Amikor már valamilyen szinten felfigyeltem erre, láttam, hogy nem is ugyanarra megyünk, amerre a szoba van. Egy számomra teljesem ismeretlen folyosón voltunk. Mindkét oldalról ajtók nyíltak. Az egyik előtt megálltunk. Vanessa a kilincsre tette a kezét, majd felém fordult.

-   -  Csak pár perc. Nem kéne nagyon zavarni. - mondta majd kinyitotta az ajtót. A szobában ugyanolyan félhomály volt, mint az enyémben és a berendezés sem különbözött sokban. De ez nem igazán izgatott. Sokkal inkább az, aki az ágyban feküdt. Nath volt az. Arca hófehér volt, tele apróbb hegekkel. Karjai szintén tele voltak sebekkel és kék zöld foltokkal. Hogy ne mondjam elég ramatyul festett. Odaléptem az ágyhoz és megérintettem a kezét. Forró volt, és ahogy jobban megnéztem az arcát a verejték is kiverte. Ezek szerint lázas. Aggodalmas arccal Vanessara néztem, aki a vállamra tette a kezét, majd fejével intett, hogy hagyjuk pihenni.  Bólintottam. Elengedtem a kezét, de ő a kezem után nyúlt, bár elég életlenül, de azért sikerült megérintenie. Visszafordultam az ágy felé és láttam, hogy felébredt.

-     - Sel… - mondta alig érthetően. Hangja rekedt és halk volt. 

       – Nath… - döbbentem le és ismét megfogtam a kezét. 

       – Minden… rendben? – krákogta – Nem… esett… bajod?

-     - Sss. – csitítottam - Jól vagyok. Semmi bajom. - füllentettem, de akkor úgy éreztem, hogy ez a helyes. - Te viszont inkább pihenj. - megsimítottam az arcát. Forróbb volt, mint a keze. - Pihenj. - mondtam, mire engedelmesen lecsukta a szemét.

Pár percig még ott maradtam, majd Vanessa kíséretében elindultam visszafelé a szobámba. Kérdezni akartam Nathről, de nem tudtam hogyan, így hát csendben maradtam. Vanessa egyszer csak megállt és rám nézett.

-     - Hogy érzed magad? - kérdezte.

-     - Jól. - válaszoltam. - bár kicsit aggódom Nathért. - vallottam be.

-     - Nathaniellel minden rendben lesz. Hogy van a vállad?

-     - Már nem fáj annyira.

-    - Elég erősnek érzed magad, ahhoz, hogy most velem jöjj? Mert akkor mutatok valamit. - kérdőn nézett rám.

Bólintottam. Elindultunk egy másik folyosó felé. A végén egy hatalmas cirádás ajtó volt. Bementünk rajta. Egy újabb folyosóra nyílt. Olyan érzésem volt, mintha jártam volna ott. Más volt mint az eddigiek. Kicsivel modernebb volt és olyan ismerős. Vanessa becsukta az ajtót és megállt. Közelebb lépett hozzám és rám nézett. A szemei boldogan csillogtak.

-    - Isten hozott itthon, kislányom. - mondta és óvatosan megölelt. Ledöbbentem.

-    - Itthon? - kérdeztem halkan.

-   - Itt születtél, ez a családunk otthona. Gyere. – utána mentem és beléptünk egy nagyobbacska szobába. Ez volt az eddigi legmodernebb, amit láttam. A szoba közepén egy ágy volt, végében egy hatalmas gardrób volt, mellette íróasztal, minden megvolt benne, ami az otthoni szobámban. Vanessa leült az ágyra és intett, hogy én is tegyek így. Helyet foglaltam mellette. Körbenézett a szobában, majd rám pillantott. pillantott. - Ez a szoba lett volna a szobád, ha itt maradsz. - mondta halkan. - De nem tudtunk megvédeni téged, nagy veszélyben voltál és életünk legnehezebb döntését meghozva olyanokra bíztunk, akik mellett biztonságban lehetsz. - mesélte halkan. Közbe akartam szólni, de lecsitított. - Itt az ideje, hogy mindent elmondjak rólunk, rólad és a vámpírokról. Sok mindent kell megmagyaráznom neked. - Bólintottam. - Tehát Samanthanál és Christophernél biztonságban tudhattunk. Ők veszély esetén meg tudtak védeni és náluk soha senki nem keresett volna téged. Ráadásul, amíg nem változtál teljesen vámpírrá, olyan voltál, mint bármely korodbeli ember, így senki sem bánthatott.

-    - De mégis ki és miért akart volna bántani engem? - értetlenkedtem, hisz ez már azóta kikívánkozott belőlem mióta megtudtam, hogy vámpír vagyok.

-   - Sophia, a vámpírok más értékrend szerint élnek, mint a halandó emberek. Vannak köztünk úgynevezett főnemesek, akiknek a vére sosem keveredett az emberekével, ereikben csak tiszta vámpírvér folyik. Majd jönnek a nemesek, akiknek immár nincs olyan tiszta vérük. Majd lassanként jönnek azok, akiknek a vére már alig-alig tartalmaz vámpírvért és sokkal inkább halandóak, mint vámpírok és legtöbbjük már nem is rendelkezik vámpírképességekkel. És a legalsó szinten helyezkednek el azok, akiket hatalmas erejű vámpírok harapása változtatott az éjszaka lényévé. A mi családunk egykor a főnemesi családok egyikébe tartozott, mi több a legősibb, legerősebb és legtiszteltebb család volt. A von Darkstein név világszerte egy jelentéssel bírt a hatalommal és a felsőbbrendűséggel, habár ezt a korok haladtával nem igazán éreztük magunkénak. Amikor meg akartuk mutatni, hogy ezt nem így gondoljuk, és ki akartunk állni azért, hogy ne csak félelemmel tekintsenek ránk, egy másik főnemesi család feje, Cedric Tomashon, megölte az édesapámat. Az édesanyám folytatni akarta, amit apám elkezdett és feleségül ment egy halandó emberhez és született egy gyermekük. Így minthogy családunk vére keveredett az emberek vérével, a főnemesi von Darkstein családot a többi főnemesi család meggyűlölte és mind az édesanyámat, mind a nevelőapámat, mind a féltestvéremet megölték. - a hangja teljesen lehalkult. Ez döbbenet. Csak ezért képesek voltak legyilkolni a fél családunkat? Vanessa nagy levegőt vett és folytatta. - Stephaniet és engem életben hagytak, hisz mi tisztavérűek vagyunk és igazán semmi közünk nem volt az egészhez. Én azonban ezt nem tudtam tűrni. A vámpírok továbbra is ugyanolyan félelemmel tekintettek a családunkra, mint korábban, hisz továbbra is miénk az egyik legerősebb nemzetség, de a tiszteletük irántunk jelentősen csökkent. Aztán megismertem édesapádat és azonnal beleszerettem, pedig halandó. Akaratom ellenére is követtem édesanyám példáját és hozzámentem édesapádhoz, annak ellenére, hogy tudtam ez a kapcsolat a vámpírok életéhez mérve rövid életű lesz. Sokáig titkoltam apád származását, de a születésetek után…

-    - Várj! Azt mondtad, hogy a születésünk? - fehéredtem el. - van egy vértestvérem? - tettem hozzá. Vanessa mélykék tekintetét az arcomra emelte és bólintott.

-     - Nem csak vér szerinti testvéred, hanem ikertestvéred. Aaron a vér szerinti bátyád. - Megfagyott bennem a vér, már ha lehet ilyet mondani. Aaron? Az a srác, aki megmentett, és aki semmire sem tart? Nem ez nem lehet…

-     - Nem! Az én bátyám meghalt… Az én bátyám Matt! - tiltakoztam. Vanessa a vállamra tette a kezét.

-    - Megértelek, amiért így gondolkodsz, de ez az igazság. Aaron az ikertestvéred, még ha nem is fogadod el, amit mint mondtam teljesen megértek. - ikertestvérem. Sosem gondoltam volna. Annyi minden történt az elmúlt pár hónapban, olyan zavaros minden. Matt meghalt, Jacob visszatért, kiderült, hogy nem is ugyanazok az igazi szüleim, akiket annak hittem, vámpírrá változtam és most meg… van egy ikertestvérem… - Aaron már vámpírként született – folytatta - benned viszont meglátszódtak a halandó vonások és születésedkor még nem voltál vámpírképességeid birtokában. Habár mindketten a von Darkstein család tagjai vagytok és az erőtök hatalmas, benned megmutatkoztak édesapád vonásai. A főnemesi családok kezdtek gyanakodni és hamarosan rá is jöttek, hogy apád nem vámpír, így ti sem vagytok tiszta vérű vámpírok. Azonban minthogy Aaronnak megvoltak a képességei, így nem bánthatták, mondván, hogy nem lehet bebizonyítani, hogy félig ember. Te viszont hatalmas veszélybe kerültél. Mielőtt rájöhettek volna, hogy ketten vagytok, elrejtettünk téged, majd elvittünk a Grace családhoz, akiknél soha nem kerestek volna, ha véletlenül rájönnek, hogy Aaronnak van testvére. Most, hogy teljes értékű vámpírrá változtál, lassanként rá fognak jönni a létezésedre. Habár most már nem vagy akkora veszélyben, mint eddig, most is vigyáznod kell magadra. A Nightok már rég tudják, hogy vámpír vagy és annak ellenére, hogy nem bántottál senkit rád küldtek egy kirakent. A legjobb az lesz, ha addig, amíg meg nem tanulod használni a képességeidet, addig itt maradsz.

-     - De mi lesz Samanthaval és Christopherrel?

-     - Ők már tudnak róla, hogy itt vagy. – bólintottam.

-    - Rendben. – nem fogom még egyszer hagyni, hogy helyben hagyjanak. Ha a származásom miatt veszély fenyegeti azokat, akik fontosak nekem, akkor meg fogom őket védeni. Nem vallhatok kudarcot.