39.rész

- Itt a felvétel - nyomott a kezembe egy Dvd-t Ciel. - Szerintem minden rajta van, amit hallani szeretnétek. Remélem, megfelel. - vonta fel a szemöldökét és láttam rajta, hogy már alig várja, hogy megkapja a fizetségét.

- Azt majd meglátjuk. - válaszoltam neki fensőbbségesen. - Először inkább meghallgatnám. - az együtt töltött majdnem egy hét alatt megtanultam bánni a két szőkeséggel és közülük is inkább Yvettel, mert vele volt nehezebb dolgom. Olyan volt, mintha olvasna a gondolataimban, úgyhogy a közelében inkább nem gondoltam semmire, vagy ha igen, akkor megpróbáltam minél jobban elrejteni. Elvettem a Dvdt ás elraktam.

- Meghallgatom, és ha jó, akkor holnap lejátszuk az esküvőn. - közöltem a többiekkel.

- És, ha nem jó? - vetette fel ezt a lehetőséget is Derek, aki látszatra nagyon nem bízott Cielben meg a nővérében. Lehajtottam a fejem.

- Ha nem jó – sóhajtottam - akkor nem tudjuk megakadályozni az esküvőt, Rachel eltörli a föld színéről az egész von Darkstein családot és ő győz. - mondtam ki kerek perec.

- De nem kell csalódnod, a felvétel megfelelő lesz. - mondta önelégült mosollyal Ciel, mire bólintottam.

Remélem a tervünk sikeres volt. A szőke tesóknak két napjuk volt figyelni Rachel anyját, mielőtt belecsapnának a közepébe. Végül tegnap este (a második nap végén) került sor az akcióra. Ciel felvette Rachel anyjának az alakját és úgy szedték ki belőle amit hallani akartak. Én természetesen nem lehettem a közelben, nehogy gyanút fogjanak, így nem is tudom, hogy mit sikerül kiszedniük belőle. A terv az volt, hogy felveszik videóra (egy rejtett kamera segítségével), majd a Dvdt kapom meg. Na, azt megkaptam. Már csak meg kellett hallgatnom.

- Akkor holnap találkozunk az esküvőn! - köszöntem el a szőke testvérpártól és karon ragadtam Dereket és húztam magam után a szobámba. Szegény csak úszott az árral. Berohantunk a szobámba és rögtön felhajtottam a gépem fedelét. Derek lehuppant az ágyra én is mellé ültem és magunk elé vettem a laptopot. A fiú átkarolta a derekamat és belepuszilt a nyakamba. Fülig pirultam és elmosolyodtam.

- Mehet? - kérdeztem félve. A Dvd már benn volt a lejátszóban és már a médialejátszó is el volt indítva. Már csak rá kellett kattintani a PLAY gombra.

- Bízol bennük? - kérdezte, mire elhúztam a fejem és kérdőn néztem rá. Nem igazán tudtam mit feleljek a kérdésre.

- Nincs más választásom-sóhajtottam végül.

- Hát akkor hajrá - bíztatott és ismét megjutalmazott egy csókkal. Benyomtam a felvételt, ami el is kezdődött. Az elején volt némi rizsa, afféle kezdjük el valahogy a beszélgetést dolog, de aztán belecsaptak a lecsóba.

- És mi a helyzet a nagy terveddel? – kérdezte nyájas hangon Ciel, természetesen Rachel anyja bőrében.

- De hát ezt már megbeszéltük! – csattant fel a lány. Megszorítottam Derek kezét és a pulzusom az egekbe szökkent. Lehet, hogy már az első kérdésnél leleplezett bennünket? A hülye! Tudnom kellett volna, hogy nem szabad benne bíznom!

- Tudom, tudom. De nem akarom, hogy hiba csússzon bele. Mindennek tökéletesen kell elsülnie. – mentette a helyzetet Ciel, mire hallottuk, hogy beszélgetőpartnere felsóhajt.

- Rendben, ha ennyire akarod. – Nagy kő esett le a szívemről. Mégis csak belement.

A beszélgetés a végén teljesen jól sikerült, minden megvolt, amire szükségünk volt. Amikor vége lett a felvételnek boldogan ugrottam Derek nyakában, aki szorosan magához ölelt és megcsókolt.

-         - Sikerült! – ujjongtam, mire a srác csak bólintott.

-         - Már csak le kell játszani az esküvőn. – mondta és teljesen egyetértettem vele.

Annyira örültem, hogy sikerült. Alig 24 óra múlva ugyanis már sehol sem lesz Rachel, Aaron pedig megmenekül. Teljes siker! Habár abba nem lehettünk biztosak, hogy ez elég bizonyíték lesz a menyasszony ellen, de reménykedtük. Végül is a von Darkstein család egy örököse vagyok, hinniük kell nekem.

Másnap Derek mellett ébredtem. Nálunk maradt éjszakára, habár erről nem sokan tudtak. Csak az ő szülei (akik mellesleg nem akarták elengedni, úgyhogy el kellett szöknie, de azt mondta, hogy ide tuti nem jönnek utána) meg Stephanie. Mindenki úgy tudta, hogy csak az esküvőre jön, mint a kísérőm. A menyegző nappal volt. Ez az idióta ötlet is Racheltől származott, mert ő, ahogy mondta vámpír léte ellenére szereti a napfényt.  De természetesen miután mindenki ellenezte az időpontot, így a díszítést elég sötétre csináltuk, úgyhogy semmiféle napfényt nem engedtünk az étkezőbe, ahol a szertartás zajlott. Azonban így, hogy délelőttre tették az ünnepséget, rögtön arra kellett készülnünk, miután felébredtünk.

Mivel én voltam az egyik koszorúslány (Aaron révén természetesen) nekem kötött volt, hogy mit veszek fel. Egy viszonylag egyszerű bordó ruhát kellett minden koszorúslánynak viselnie. Én úgy gondoltam, hogy feldobom egy kicsit, úgyhogy a nyakamba lógattam egy fekete gyöngysort és fekete körömcipőt vettem fel hozzá. A hajamat begöndörítettem és egy bordó csattal hátra tűztem. Legalább jól nézzek ki, mikor tiltakozom az esküvőn. Derekkel lementünk a ceremóniateremmé átalakított ebédlőbe és megcsodáltuk az elmúlt hét nagy művét. A leendő pár kérése alapján fekete díszítéseket alkalmaztunk. Minden sarokban hatalmas mű pókhálók díszelegtek. A falakon táncoló denevérek voltak. A székek hátát vörös rózsaszálak díszítették az oltár fekete selyemmel volt borítva.

A terem lassan kezdett megtelni vendégekkel, pedig nem volt olyan sok. Nagyjából csak azok voltak hivatalosak a menyegzőre, akik a szilveszteri bálra is. A szertartás hamarosan kezdődik. És hamarosan az egésznek vége.  Ez járt a fejemben folyamatosan. Már az esküvőt levezénylő méltóság és a vőlegény is megérkezett. Mindketten ott álltak az oltárnál. Dereknek megmutattam, hogy hova üljön én pedig elég kedvetlenül, de csatlakoztam a többi koszorúslányhoz. Beálltunk a helyünkre és kezünkbe vettük a csokrainkat. A menyasszony elöl (egyedül!) mögötte felsorakozott a hat talpnyalója és a végén én. Az esküvői ruhája is fekete volt, de már-már jól nézett ki benne, habár teljesen az ő stílusa volt. Aranybarna haja kontyba volt feltűzve és a fekete csipkés fátyla a tetejéhez volt illesztve.

Felcsendült a nászinduló, mire elindultunk a sorok közt. Mikor az oltárhoz értünk, a koszorúslányok oldalra álltak, a menyasszony, pedig Aaron mellé. A szertartás elkezdődött. Legszívesebben ott helyben elkiáltottam volna magam, hogy Tiltakozom! de várnom kellett. Így hát csendben maradtam. De hamarosan eljött az én időm is.

-        - Aaron Martin von Darkstein, akarod-e az itt jelenlévő Rachel van Heimot hites feleségedül?

-         - Akarom. – válaszolt az ikertestvérem, szemeiben boldogság csillogott. Hirtelen úrrá lett rajtam a bűntudat. Lehet, hogy mégsem kéne lejátszanom a felvételt? Lehet, hogy avval tönkretenném Aaron életét? Megráztam a fejem.  Nem! Ez a helyes döntés! Még, ha haragudni is fog rám, akkor is le kell játszanom, hisz evvel megmentem az életét. És nem csak az övét, hanem mindannyiunkét.

-         - És te, Rachel van Heim, akarod-e az itt jelenlévő Aaron Martin von Darkseint hites férjedül?

-         - Akarom. – szemeiben elszánt tűz lobbant, mely győzedelmes lánggal égett. A kezeim ökölbe szorultak. Már nem volt sok hátra.

-         - Ha van valaki, akinek tudomása van e frigyet megakadályozó tényezőről, akkor az most szóljon vagy hallgasson örökre! – Itt volt az én időm. Eldobtam a csokromat és előléptem.

-         - Tiltakozom! – kiáltottam el magam, mire minden szem rám szegeződött. Aaron tekintete ijedt volt és értetlen.

-         - Sophia! – szólt rám és ellépett az oltártól, de nem nagyon érdekelt a véleménye.

-         - Nem veheted feleségül ezt a nőt. – mondtam, mintha valami szitokszót ejtenék ki a számon. Körbenéztem a násznépen és széttártam a karom. – Nézzék meg ezt a felvételt. - Majd intettem a kezelőnek, aki elindította a felvételt, ami az oltár mögötti vászonra lett vetítve. 

Hallottam a vendégek elhűlt sóhajait a film láttán és mikor vége lett mindenki értetlenül, idegesen bámult a menyasszonyra és a családjára. Rachel arcáról lefagyott a mosoly és láttam rajta, hogy legszívesebben elfutna. Aaron mintha kiábrándult volna a lányból, mint valami szörnyetegre, úgy nézett rá.

-         - Igaz ez? – kérdezte, de aztán megrázta a fejét. – Persze, hogy az. Sophia miért hazudna nekem. Miért tetted ezt? – Rachel csak összeráncolta a szemöldökét és elfordította a fejét. Nem akart válaszolni.