47.rész

Nem is szaporítom a szót, íme itt van az új rész :D Remélem tetszeni fog^^ Komiban várom a véleményeteket :D

-         - Itt az ideje, hogy elmagyarázzak neked pár dolgot… Pontosabban mindannyian magyarázattal tartozunk neked. – mondta Aaron, majd elfordult és kinyitotta az ajtót. Kiszállt, követtem a példáját. – Gyere. – mondta, s kezeit zsebre téve elindult a ház felé. 

Csendesen követtem őt és egyre csak azon pörgött az agyam, hogy vajon eléggé fel vagyok-e készülve a magyarázatra. Vágytam rá, hogy tudjam, de nem tudtam, hogy mire számíthatok. Az elmúlt éjszaka sikerült átgondolnom pár dolgot és felmerült bennem, hogy azért hallgatták el mindezt előlem, mert nagy horderejű dolgokról van szó. Mégis ha valamit mindennél jobban utálok, az a tudatlanság. Utálom, ha nem értem mi folyik körülöttem és ez sajnos egyre gyakrabban fordult elő velem.

Beléptünk az ajtón és egyenesen az étkezőbe mentünk. Lesütött szemmel sétáltam és követtem a bátyámat. Ahogy beértünk az ebédlőbe mindenki felénk fordult. Ott volt anyu, apu, Stephanie és Derek is. Fogalmam sem volt, ő egyáltalán hogy kerülhetett oda, hisz elvileg a szülei eltiltottak bennünket egymástól. Elszökött volna? Egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem.

Közelebb mentünk hozzájuk és mindannyian leültünk az asztalhoz. Mindenki csendben volt, már-már kínos volt a csend, ráadásul éreztem magamon a tekinteteket. Vártam a magyarázatot és nem én akartam megtörni a csendet. Szerencsére nem is kellett.

-    - Ahogy már mondtam tartozunk pár magyarázattal neked, leginkább a Wongst családot illetően. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha ezeket egyenesen egy Wongst szájából hallod. – szólalt meg Aaron és úgy ejtette ki a vezetéknevet, mintha valami szitokszó lenne. Derek felsóhajtott.

-   - Köszönöm a megtiszteltetést, Martin von Darkstein. – nézett összeráncolt szemöldökkel Aaronra, nem nagyon vágtam a dolgot, de akkor épp ez volt a legkevesebb. – Mindazonáltal igazad van. – mondta, aztán rám nézett. – Nagyon keveset tudsz még a családunkról, Selena és ezt meg szeretném változtatni.

-     - Akkor tedd! – csattantam fel, elegem volt már a sok körítésből. Derek bólintott.

-    - A történet az édesanyám családnevével kezdődik, ami Valencia. A Valencia egy hosszú múlttal rendelkező család, évszázadok óta fenn áll és generációk sorát nevelte már fel. Évszázadokkal ezelőtt élt egy fiatal nő, aki hozzáment egy Valencia vezetéknevű férfihoz. – kezdett bele a mesélésbe. – Azonban a pasasnak volt egy szörnyű titka. Az éjszaka lényei közé tartozott, vámpír volt. Nem is akármilyen. Felmenői az egyik leghatalmasabb főnemesi családból kerültek ki. – elkerekedett a szemem. 

-   - Ez a család a von Darkstein volt. – értetlenül pillantottam az édesanyámra, az ő szavai voltak ezek. – Thimothy Valencia, ez volt az illető férfi teljes neve. A Valencia ág, ugyanis a mi családunk vérvonalának egy mellékága volt. Őseik vére nemesekével keveredett, ezáltal az akkori családfő kitagadta őket a családunkból. Így sületett meg az említett vérvonal. Bosszút forraltak a kitagadás miatt, ám nem sikerült véghezvinni. A család tagjai vérengző ámokfutásba kezdtek és halandókat gyilkoltak nyakra-főre.

-   - Így kerültek kapcsolatba az édesanyám felmenőivel, s az egyik beleszeretett az akkori eladósorban lévő leányba. Azonban nem árulta el azt az aprócska titkot, hogy vámpír. Ám amikor ez kiderült, a hölgy el akart menekülni, és sikerült is neki. Azonban az férje megtalálta és megátkozta őt és minden leszármazottját, miszerint akik magukban hordozzák a Valencia vért egyszer vérengző őrültté válnak a vámpírvérük hatására. – döbbenet. Semmi más nem élt bennem csak ez. A döbbenet. – Így az édesanyámban és bennem is megvan ez az őrület ráadásul minthogy a von Darkstein család leszármazottja vagy, így a szüleim szerint ellenségek vagyunk…

Hát megkaptam az áhított magyarázatokat és kirázott tőlük a hideg. Erre aztán végképp nem számítottam.

-     - Ezt… nem tudom… elhinni… - dadogtam.

-   - Pedig ez az igazság. – sóhajtotta anya. – Sajnos a von Darkstein vérvonalnak volt egy ilyen sajnálatos mellékága, amely létrehozta a Valencia vérvonalat. Mi ezt szégyelljük, ám a Wongst család, pontosabban Elizaila Valencia Wongst, ugyanúgy tekint ránk, mint az őseinkre. Mi szeretnénk békét teremteni a két család között.

-    - Ezt nem gondolhatjátok komolyan? Miért vannak így kiakadva azért, ami évszázadokkal ezelőtt történt? És ha szeretlek? – néztem Derekre. Engem leginkább az sújtott le, hogy a családja ellenségként tekint a miénkre. Valamilyen szinten meg tudtam őket érteni, de annyira nem, hogy ezért elválasszanak Derektől. Szeretem őt.

-    - Én is szeretlek. – mosolyodott el haloványan Derek is. – Ezért is vagyok itt. Annak ellenére, hogy egyszer valószínűleg rajtam is meg fog mutatkozni az őrület szeretném, ha békesség lenne a családjaink között. – odalépett hozzám. – Többek között miattad is. – mondta majd megcsókolt.

Oly régen vágytam már erre a csókra. Már azt hittem nem is szeret, de akkor tanújelét adta. Valahogy az elhangzottak ellenére is boldognak éreztem magam. Igaz, hogy sokkoltak a hírek, de valamiért sokkal könnyebb volt így megemészteni és örültem, hogy végre bíznak bennem.

-     - És akkor most mi lesz? – kérdeztem a többieket. 

-    - Megpróbálunk békét kötni a Wongst családdal. Nem szeretnénk ha a múltunk beárnyékolná nem túl rövid életünket, ahogy eddig is tette. – magyarázta Steph.

-     - Értem. – Derekre néztem és átöleltem. – És a te szüleid mit fognak szólni? 

-     - Ki fognak akadni… Pontosabban már kiakadtak, mert elszöktem és igen valószínű, hogy itt fognak először keresni. És mint említettem varázslók vagyunk, úgyhogy lesz fegyverük ellenünk…

-     - Ellenünk? – vontam fel a szemöldökömet. Derek bólintott.

-    - Én is szeretném ezt a békét és veled szeretnék maradni. Együtt fogunk ringbe szállni. – elmosolyodtam és egy puszit nyomtam az arcára.

-    - Nagyszerű. – csapta össze a két tenyerét Aaron, mire mindannyian rá pillantottunk. Anyu felsóhajtott. – Örülök, hogy ezt tisztáztuk, de…

-    - Ne mondd, hogy van még valami, mert komolyan kikészülök! – csattantam fel.

-    - Hááát… egy ici-pici apróságról lenne szó. – húzta el a száját, közben hüvelyk-és mutatóujjával prezentálta a kicsi szót. 

- - Ne kíméljetek! – kérdőn néztem végig a családtagjaimon és a barátomon, úgy tűnt, hogy csak ez utóbbi nem tud a dologról. Ő ugyanis csak megvonta a vállát, míg a többi elfordította a tekintetét. Valahogy éreztem, hogy megint kényes témáról lesz szó.

-  - Azt hiszem először jobb, ha látod, majd utána magyarázkodhat, magyarázkodhatunk. – szólt Stephanie, majd az ajtóhoz lépett és kitárta. – Gyere be!

Ő pedig bejött…