2014. február 12., szerda

55.rész

Facebook csoport (katt)
Szijjasztok! Némi késlekedés után meg is érkeztem a következő résszel, amiben (végre) történik is valamiés remélem elnyeri majd a tetszéseteket.  De előtte: csináltam egy Facebook csoportot, ahol az ezt is beleértve összes blogomhoz (The magic life of KathrinaI lost my dream, or I still have hope?My revenge) kapcsolódva tehettek fel kérdéseket, véleményezhettek és tájékozódhattok, hogy mikor jelennek meg új részek, emellett engem is el tudtok érni :))


De akkor most már íme az új rész. Komiban várom a véleményeteket!

Épp befelé mentünk Aaronnal vállvetve, amikor a folyosón a szaporán levegőt kapkodó Mattel találtuk szembe magunkat.
- Mi van, Grace, kifulladtunk? Kifulladtunk? - kérdezte gunyorosan az ikertestvérem, mire megböktem a könyökömmel, jelezve nemtetszésemet. Azonban Matt még csak rá sem hederített, csak hosszas zihálással próbált levegőhöz jutni.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva és megérintettem a vállát.
- De… De… Derek eltűnt… - mondta ki végül némi levegőhiány miatt való dadogás után egy szuszra, mire éreztem, hogy elfehéredek.
- Mi?! - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Úgy egy órája… eljött az ebédlőből, mert nem… érezte jól magát… - mesélte darabosan. –Nem rég azonban Steph beküldött… hogy megnézzem, hogy van... de nem találtam a szobájában... Úgy tűnik elment.
- Nem! - kiáltottam és ide-oda kapkodtam a fejemet a bátyáim között. Mindkettő tanácstalanul bámult rám. - Ez lehetetlen. - suttogtam magam elé elhűlve, aztán elrohantam, egyenesen a folyosóra, ahol a szobáink vannak. Rögtön beszaladtam a barátom szobájába, ám abban a pillanatban, ahogy beléptem nyomban le is dermedtem. Mattnek igaza volt. Valóban úgy nézett ki, hogy elment. Minden rendbe volt téve a szobában, sehol nem volt semmi. A szekrények üresen tátogtak, még az ajtajuk is nyitva volt. Könnyek szöktek a szemembe és összerogytam.
- Derek! - kiabáltam.
"Nem… Nem mehetett el. Miért tette volna? Miért tűnt el ilyen hirtelen, egy szó nélkül? Megbántottam volna? Talán már nem szeret? Esetleg féltékeny lenne a bátyáimra?" hirtelen egy csomó lehetetlenebbnél lehetetlenebb alternatíva ugrott be."Nem... biztos nem tenne ilyet..." győzködtem magamat, de igazából nem is tudtam, mit higgyek."Kell lennie logikus magyarázatnak... nem hagyhatott itt. Épp mos…  Épp most, hogy végre Aaronnal is sikerült rendeznem a nézeteltéréseimet…" Ott kuporogtam az ajtó előtt és csak bámultam ki a fejemből. Üveges tekintettel meredtem magam elé és megpróbáltam megemészteni a történteket.

- Sophia… - szólított meg Aaron, hangja szokatlanul csengett, lágy volt és mentes minden hűvösségtől... de lehet, hogy csak képzelődtem, ugyanis, amikor lassan felé fordultam, szokásos tekintetével találtam szembe magam. Majd azt láttam, hogy kezeit ökölbe szorítja, sarkon fordul, majd elmegy. Matt lehajolt mellém és átkarolta a vállaimat.
- Biztos van oka, annak, hogy nincs itt és az nem az, hogy ne szeretne téged. Ebben olyan biztos vagyok, mint ahogyan itt állok. - simította meg az arcomat. - Csak levegőváltozásra van szüksége, mert sok minden csapott össze a feje fölött mostanában. Gondolj csak arra, hogy hirtelen mekkora vitába keveredett a családjával. - halványan bólintottam, de kételkedtem a szavaiban. Nem tudtam másra gondolni, csak, hogy én vagyok az oka mindennek. Azonban ezt nem mutattam ki. Matt meg akart vigasztalni, ezért megvigasztalódtam. Vagy legalábbis úgy tettem. - Na, gyere - segített fel a földről. - Neked is hosszú napod volt, pihenj egy kicsit. - ha minden rendben lett volna, biztos tiltakoztam volna, hisz a vámpírságom miatt fizikailag éppen hogy éberebb voltam... csak lelkileg nem voltam topon.

*Aaron*
A kertre nyíló ajtó melletti falnak támasztva a hátamat próbáltam lenyugodni. Tekintetemet a holdra szegeztem, miközben kifújtam a cigarettafüstöt. De sehogyan sem sikerült eloszlatni a dühöm. Kezemet ökölbe szorítottam, aminek hatására az ujjaim közt tartott cigi szál összetört, úgyhogy eldobtam. Összeráncolt szemöldökkel fordultam sarkon és mentem vissza a házba. Céltudatosan lépkedtem a folyosón, Sophia szobája felé véve az irányt, azonban amikor odaértem Matt állított meg.
- Grace! Mindig az utamban akarsz állni? - szóltam rá ingerülten.
- Megértem, ha dühös vagy, Aaron, nekem sem esik jól Selenat így látni, de nem kéne fejjel rohannod a falnak. - mondta teljesen nyugodt hangon. Kezdtem azt érezni, hogy sehogyan sem lehetne kihozni a sodrából. Azonban nem tulajdonítottam a szavainak túl nagy jelentőséget.
- Állj el az útból, Grace! - ráncoltam össze a szemöldökömet. Nem tudtam gátat szabni az érzéseimnek, amiért magamra is kezdtem egyre dühösebb lenni. - Megmondtam annak az idiótának, hogyha meg meri bántani Sophiat, akkor kinyírom. - szűrtem a fogaim között. - Úgyhogy most bármit teszel is, én megkeresem. - el akartam sietni mellette, de elkapta a karom. Dühös tekintetemet rá villantottam. Szemei még mindig ugyanolyan nyugodtak voltak, de a kezén éreztem, hogy az ő izmai is meg-megrándulnak idegességében. Bár sose ismerném be előtte, de csodáltam azért, amiért ilyen jól el tudta rejteni az érzéseit, én bezzeg, amint felkapom a vizet (főleg, ha Sophiaról van szó) mindig elveszítem nehéz munkával felépített álarcomat. - Nem tudom, mit tervezel, habár el tudnám képzelni. - nézett rám komolyan. - De jobb, ha nincs köze Selenahoz. Szegényt megviselte, hogy nem tudja egy napját sem gondtalanul leélni, mert ha egyszer elrendeződik valami-itt sokatmondóan pillantott rám-egy újabb probléma üti fel a fejét. - teljesen elhűltem, ugyanis igaza volt. Alig lett vége a Nathes ügynek itt volt Rachel, majd a Derek családja körüli gondok, aztán a mi konfliktusunk, most meg ez. Tényleg nem lehetett egy percnyi nyugta sem mióta csak megtudta, hogy vámpír. Ráadásul arra még én is rájöttem az együtt töltött idő alatt, hogy mindig elefántot csinál a bolhából is és folyamatosan magát hibáztatja (amivel megjegyzem, borzasztóan ki tud akasztani) - Hagynunk kell, hogy kipihenje magát, ez nem egészséges. Ezt most nekünk kell megoldanunk.
- Mi ez a királyi többes? - néztem rá komoran, mert eszem ágában sem volt társulni a vetélytársammal, de ő csak a szemöldökét ráncolta, jelezve ezzel, hogy a türelme fogytám van. Magam is meglepődtem, hogy ilyenkor milyen ijesztő is tud lenni. A büszkeségemet félretéve (ami nem mellesleg igen nehezemre esett) felsóhajtottam. – Rendben… Legalább terved már van? - kérdeztem, mire elégedett vigyor terült szét az arcán.
- Tessék? Nem hallottam jól. Megismételnéd? - vigyorgott.
- Nem vagyok vevő az éretlen poénjaidra, Grace. - közöltem vele hűvösem és zsebre tettem a kezeimet. -A tervedre vagyok kíváncsi egyedül.
- Bocsánat, de azt hittem csak képzelődöm, a nagy Aaron von Darkstein meghunyászkodott volna "Grace" előtt? Ezt álmomban sem gondoltam volna. Esetleg írásban is megkaphatnám a beleegyezésedet még mielőtt kiderül, hogy beteg vagy és visszakozol.
- Állj le, Grace. - szűrtem a fogaim közt, mire hangosan felnevetett. Aha, szóval ő jól szórakozik, hát én meg nem. - Örülök, hogy ennyire jól érzed magad, de mi lenne, ha a megoldandó problémára koncentrálnál? - néztem rá várakozóan, s újból felöltöttem szokásos álarcomat.
- Jajj, de ijesztő lett itt hirtelen valaki… Nah de akkor tényleg térjünk a tárgyra. Tekintve, hogy nem olyan rég mehetett el, maximum egy órája, túlságosan messzire nem juthatott, így ha most elkezdenénk keresni nagy eséllyel talán még meg is találhatnánk. Azonban van egy kis bibi.
- Sötét van. - közöltem.
- Pontosan. - bökött felém egyetértően, mire csak a szememet forgattam. Fogalmam sincs, Sophia hogy bírta ki emellett a krapek mellett évekig.
- Örülnék, ha nem hülyéskednéd el. - mondtam komoran. Sokszor nem tudom elönteni, hogy melyikünk is az idősebb, mert érettségben véleményem szerint messze túlteszek rajta. - De a sötét engem nem akadályoz meg abban, hogy utána menjek.
- Gondoltam, de így is le fog lassítani minket, még akkor is, ha vámpír vagy.
- Azért nem kell így kinyilvánítani ilyen mértékben a véleményedet rólam, mint vámpírról. - morogtam az orrom alatt.
- Nem kritizáltalak, de teljesen tisztában vagyok azzal, hogy te is és Selena is csak félig vagytok vámpírok. - közbe akartam vágni, hogy megvédjem a büszkeségemet és az ikertestvérem büszkeségét, de nem hagyott szóhoz jutni. - Viszont azt is tudom, hogy még így is kiemelkedőek a képességeitek a világban. Azonban az érzékeitek nem olyan fejlettek, így, bár a sötétség hozzátok is közel áll, még mindig gyengébbek vagytok ott. Ráadásul én is itt vagyok, így mindent összevetve bizonyos értelemben hátráltatni fog bennünket a sötétség. - habár nem mutattam ki, de nagyon elcsodálkoztam. Mindaddig, amíg én megpróbáltam lenyugodni odakint, ő hideg fejjel átgondolt mindent.
- Oké, rendben értem. - szűrtem összeszorított fogaim között, nehezemre esett így meghunyászkodnom előtte, de nem tehettem mást. - Akkor, hát mi lenne, ha ismertetnéd a terved további részeit is?
- Mivel már azzal is, hogy itt beszélgetünk előnyt adunk neki és kilométerekkel nőhet a körnek a sugara, ahol keresnünk kellene, így az a legjobb, ha máris el kezdjük őt keresni. - "Mintha én nem ezt terveztem volna tenni, mielőtt te megállítottál" dühöngtem magamban "a hülye közjátékoddal csak időt vesztettünk." - Azonban elég kicsi az esélye annak, hogy meg is találjuk, így arra gondoltam, hogy hajnal felé bemehetnénk a városba és megkérhetnénk Jennat és Tesat, hogy segítsenek.
- Te most ugye csak viccelsz? - csattantam fel. - Azt sem tudom mi fán terem az a két csaj, nem hogy még meg is bízzak bennük! A szőkének ráadásul még annyi köze sincs ezekhez a dolgokhoz, mint a másiknak.
- Ne merd leszólni Jennat! - kiabált rám és most először égett a düh a tekintetében. - Mindketten teljesen megbízhatóak, de ha nekem nem hiszel, akkor legalább Selenaban bízz, ők a legjobb barátnői. Sőt sokkal többek egymásnak, mint barátnők, ráadásul mindent tudnak. - bólintottam ebben volt ráció, habár továbbra is kételkedtem a két csajban, annak ellenére, hogy a vöröske igencsak szimpatikusnak tűnt nekem (még, ha vámpírvadász is).
- És mit akarsz velük? Egyszerűen odaállítasz és közlöd velük, hogy Sophia idióta pasija, aki nem mellesleg varázsló és az ereiben bizonyos mértékben vámpírvér folyik, eltűnt és meg kellene keresni?
- Igen. Pontosan ezt terveztem annyi különbséggel, hogy nem MI megyünk oda és közöljük velük, hanem TE mész, mert mint tudod, én halott vagyok.
- De én még csak nem is ismerem őket, életemben egyszer találkoztam velük. - akadékoskodtam. Valahogy nem volt ínyemre az ötlete.

- Azért leszek én ott. - mondta. - Mert én viszont ismerem őket, elég jól. Viszont jobb lenne elindulni, mert Derek egyre messzebb kerül tőlünk…

2 megjegyzés:

  1. Juuuj. Meg váá és aztaaa :o
    Ez de jó lett. De vajon Derek miért lépett le? :o Aaron meg Matt olyan edeseeeeeek *.* imaadom. foleg ezeket a feltekenysegeket :P
    hamar a koviit *.* <3

    VálaszTörlés
  2. Aaron + Tessa. *-* ♥ (lényegretörően.:D)

    VálaszTörlés