56.rész

Szijjasztok! Íme megérkeztem a következő résszel. Sajna nem lett olyan eseménydús, de gondoltam nem várok tovább. Komiban várom a véleményeteket!^^

*Aaron*

Zsebre tette kézzel lépkedtem a nekem kijelölt útvonalon. Miután elterveztük, hogy mit fogunk csinálni, Grace mindkettőnknek kijelölt egy-egy utat, ami mentén keressük Wongstot. Meg kell, mondjam nem nagyon fűlt hozzá a fogam, hogy őt kövessem, de nem volt mit tennem, elindultam a kijelölt szakasz mentén. Ez történt lassan már négy órával ezelőtt. Már hajnalodott és világosság töltötte meg az eget, azonban még mindig nem találtuk meg a keresett srácot. Már kezdett eléggé dühíteni a dolog és már fáradt is voltam, de nem állhattam meg. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Felcsillant bennem a remény, hogy Grace megtalálta őt. Azonban csalódnom kellet. Csak annyit közölt, hogy a terv a B fázisba lép, vagyis lemondott arról, hogy itt keresgéljük és igénybe vesszük a lányok segítségét. Még mindig nem örültem ennek a variációnak, de nem volt mit tenni, szükség volt a segítségre. Zsebre tettem a készüléket és hanyag léptekkel vettem az irányt kifelé az erdőből és úgy egy-két óra múlva ki is értem a találkozóhelyre. Grace már ott volt, messziről felismertem hisz az én dzsekimet viselte, emellett egy sapkát és napszemüveget. Nem engedhettük meg magunknak, hogy a városban akár véletlenül is, de bárki felismerje. Odalépkedtem hozzá.

- Ezek szerint te sem jártál sikerrel. - löktem oda neki. - Meg kell, hogy mondjam nem nagyon bízok abban, hogy megtaláljuk, már több, mint hat óra telt el, az óta, hogy eltűnt. Látsz te még egyáltalán lehetőséget arra, hogy meglesz?

- Nem szabad feladnunk! - villantotta rám a tekintetét. - Ha másért nem, hát Selenaért! - ebben igaza volt, de attól függetlenül, amit mondtam, én sem akartam itt befejezni.

Végül elindultunk a város felé. Gracetől kicsit lemaradva zsebre tett kézzel lépkedtem és itt-ott megeresztettem egy ásítást. Lépteinket meggyorsítottuk, hogy ne veszítsünk több időt, ennél fogva elég hamar beértünk a városba. A városhatárnál helyet cseréltünk és én mentem elöl, ő pedig szorosan mögöttem és megpróbált minél kevesebb feltűnést kelteni. (Már akkor el bírtam képzelni, hogy Steph és anya mekkora patáliát fognak csapni, ha kiderül, hogy ilyen felelőtlenül idejöttünk... Hát mit ne mondjak hirtelen nem vágytam erre…) Grace adta az instrukciókat, hogy merre menjek, habár a Sophiára való figyelések miatt már én is eléggé kiismertem magamat a környéken. Mégsem szóltam semmit, csak vonultam a megfelelő irányba. Hamarosan meg is érkeztünk egy nagyobb házhoz. Fekete kovácsoltvas kerítése volt, viszonylag magas kapuval. A kert gondozott volt, embernyi magas tuják szegélyezték a bejárathoz vezető járdát. Szép volt, mégis komoly. A hangulata valami leírhatatlan hatással volt rám, legbelül megborzongtam, habár soha senkinek nem ismertem volna be. Megálltam a kapu előtt és tekintetemet Gracere emeltem. (utálom, hogy magasabb nálam, mert ettől is csak kisebbségi komplexusom lesz tőle). Ő bólintott, majd elindult, hogy elbújjon, de azért jól lásson minket. Amikor láttam, hogy mindez sikerült neki, már emeltem a kezemet, hogy megnyomjam  a csengőt. Hamarosan meg is szólalt, kihallatszott a házból, vagy legalábbis én hallani véltem. Nem jelentkezett rögtön senki. Az égre emeltem a tekintetemet, a Nap még eléggé lent járt, korán volt még, nem csoda, hogy nem reagáltak. De nekem nem volt sok időm, ahogy teltek a percek, órák egyre kevesebb esélyünk volt arra, hogy megtaláljuk Wongstot, úgyhogy ismét megnyomtam a megfelelő gombot, mire zár kattant és valaki kilépett az ajtón. Egy hosszú vörös hajó nő volt, egyszerű farmert viselt egy pulóverrel, felette egy szövetkabát volt, amit éppen csak felkaphatott magára, ugyanis a kezével fogta össze. Merev léptekkel közeledett a kerítés felé. Tekintete határozott volt, vonásai erőteljesek, mégis nagyon csinosan mutatott. Szemein látszódott, hogy sok mindent megélt már és ezek az események kovácsolták belőle azt aki, valamint azt is elárulták, hogy akár tartani is joggal lehetett tőle. Én fenntartottam a megszokott álarcomat, nem volt szükség arra, hogy ennél másabbnak mutassam magam, hisz biztos, hogy tudja, ki vagyok.

- Jó reggelt. Miben segíthetek? - kérdezte nyugodt hangon, miközben szemeivel folyamatosan engem pásztázott.

- Jó reggelt, Mrs Night. - köszöntem kimérten, megpróbálva némi lazaságot csempészni a hangomba. - A lányát, Teresat keresem. - a tekintete megvillant és az arcomra szegeződött.

- Mi dolga van egy hozzád hasonlónak a lányommal? - vonta össze a szemöldökét, egyik keze a csípőjére csúszott és a ruhát keresztül egy tőr formáját véltem felfedezni.

- A segítségére lenne szükségem. - közöltem minden érzelem nélkül. Válaszolni készült, s keze még jobban a csípőjére szorult, jobbnak láttam kijavítani magam. - So... Selenanak van szüksége segítségre. - néztem rá behatóan, mire először úgy tűnt hezitál, de végül előrántotta a tőrt.

- Menj innen, a te fajtádnak nincs itt helye! - mondta még mindig halál nyugodtan, de engem sem sikerült túlságosan megijesztenie. - Így is elég nagy vakmerőségre vall tőled, hogy egy vadász családhoz jöttél.

- Ha Róla van szó, akkor semmi nem érdekel. - közöltem hűvösen. - Különben is meg tudom védeni magamat. - néztem rá, s közben egy egyszerű intéssel és némi koncentrációval egy jég tőrt formáztam a kezembe szemléltetésképp, majd össze is törtem. A nő tekintete megvillant.

- Tehát valóban főnemesi családból valók vagytok. - állapította meg halkan, de nem eresztette el a tőrét.

- Nem akarom bántani a lányát, de szükségem van a segítségére. Nem fogok könyörögni önnek, de ki fogok futni az időből és beszélnem kell a lányával. - nyomatékosítottam egy kicsit a hangomon.

- Anya! - hallottam meg ekkor egy kiáltást, mire pillantásomat a házra kaptam, melyből egy hosszú, göndör égővörös hajú lány lépett ki egy szál kötött pulóverben és farmerben.

Ő volt az akit én kerestem, épp szólni akartam Mrs Nightnak, hogy most már nem kell a közbenjárása az ügyben, hisz a lány magától is kijött, de nem tudtam levenni róla a szememet. Valami ismeretlen erő hozzá vonzotta a tekintetemet és az nem tudott elszakadni tőle. Míg közeledett szemeimet végigvezettem az arca finom vonalain, vékony karjain, amelyek keresztbe voltak fonva a mellkasa előtt, csinosan telt idomain, őzike lábain. Teljesen elkalandozott a figyelmem és később csak remélni mertem, hogy elbambulásomnak, az arcomon nem volt nyoma.

- Anya, hagyd őt, ő Selena bátyja! Ne bántsd! - mondta határozottam és édesanyja mellé lépett, aki a korábbi kiáltásra szintén az ajtó irányába fordult, s közben leeresztette a tőrét. Engem a lány felszólítása, miszerint ne bántson engem, meg kell, mondjam, szíven ütött, hisz nem nagyon tudtam elképzelni, hogy ez a nő ki tudna engem csinálni, mármint, hogy fizikailag képes lenne rá.

- Tudom, hogy ki ő, éppen ezért nem is engedem a közeledbe. - közölte anyuci mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nekem azonban tálcán kínálkozott az ajánlat, úgyhogy ügyet sem vetettem a rangidős Night-ra, csak a lányra irányítottam a figyelmemet.

- Teresa, szükségem van a segítségedre. Selenaról van szó. - néztem rá sokatmondóan.

- Mi történt vele - kérdezte Tessa és szemében aggodalom csillant meg. Kezdtem megérteni, hogy mire gondolt Grace a lányokkal kapcsolatban. Valóban törődtek Sophiaval.

- Nem mindegy az, kislányom? Csak bajt hozna rád.

- Anya, te ebből most maradj ki! - fordult édesanyja felé. - Elegem van abból, ahogy Selenaval kapcsolatban viselkedtek. Ki akartátok nyíratni Burce-szal! Azt sosem fogom megbocsájtani, úgyhogy akár ellenedre van, akár nem, segíteni fogok Aaronnak. - mondta határozottam és rám futtatta a tekintetét. Nem volt olyan vad, mint, amikor az anyjára nézet, sokkal lágyabb és kedvesebb volt a pillantása, olyan érzésem volt, mintha csak nekem járna eme kiváltság. Majd sarkon fordult és bement a házba. Az anyja rám nézett, szemei dühösek és egyben elkeseredettek voltak. Valamilyen szinten végül is meg tudtam érteni, hisz épp most osztotta ki a lánya, akivel úgy tűnik mostanában nincs túl jó viszonyban.

- Úgy tűnik nincs más választásom. - szűrte a fogai között, majd ismét felemelte a tőrét. - De ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni, akkor megöllek, a húgoddal egyetemben, világos?

- Valahogy számítottam rá. - vetettem oda hanyagul. - De nyugodjon meg, amíg nem lesz rá elég nyomós okom, addig nem fogom bántani Teresat. - ez épp végszóra jött ugyanis az emlegetett szamár éppen akkor lépett ki a házból, immáron teljes készültségben. Immár egy hosszú fekete, kapucniján szőrmével díszített kabátot viselt, farmerét is pamutnadrágra váltotta.  Göndör vörös haja egyetlen copfba volt összefogva a tarkóján. Tekintete elszánt volt. Minden szó nélkül ment el édesanyja mellett és lépett ki a kapun.

Lábán hosszúszárú csizma volt, aminek az egyik szára kidudorodott vélhetően egy oda rejtett kés miatt, ami valószínűleg csak egy gyakorlott szemnek tűnne fel.

- Felőlem indulhatunk, majd útközben elmondasz mindent. – közölte, majd elindult az út vége felé. Némileg csodálkozva bámultam utána. „Ilyen kimért és határozott lenne?” - kérdeztem magamtól. Ez tetszik…

- Viszlát, Mrs Night. – intettem a nőnek, majd zsebre tett kézzel követtem az ifjabb vöröskét, miközben lopva Grace rejtekhelyére sandítottam és láttam, hogy ő is eloldalazgatott onnan. Hamarosan ki is értünk a sarokra és befordultunk a következő utcába, mikor elég messze kerültünk a háztól Teresa megállt és a térdére támaszkodva kifújta magát.

- Azt hittem elbénázom. – sóhajtotta.

- Mit? – kérdeztem tőle teljesen tanácstalanul.

- Tuti, hogy megbántottam, főleg, hogy fel is hoztam a Bruce ügyet. – motyogta maga elé, ügyet sem vetve rám.

- Bocsi, de mit is bénáztál el majdnem? – kérdeztem megérintve a vállát.

- Ha nem adom a határozott, még a szüleivel is szembeszegülő kamaszt, akkor tuti, hogy még be is zár és akkor nem jöhetek el veled.

- Ahha… akkor gondolom hallgatóztál is, különben honnan tudtad volna, hogy mit akarok. – néztem rá sokatmondóan.

- Mit mondhatnék, kíváncsi természetem van. – vonta meg a vállát és elmosolyodott. Nagyon aranyos mosolya van. „Aranyos??? Ezt komolyan én mondtam volna? Kezdesz nagyon ellágyulni, Aaron…” – Főleg, ha egy hozzád hasonló jelenik meg. – felvontam a szemöldökömet, de inkább nem kérdeztem rá, biztos arra értette, hogy vámpír vagyok. – Viszont most már igazán beavathatnál abba is, hogy mi történt Selenaval…