57.rész

Szijjasztok! Nem fogok kifogásokat keresni és mentegetőzni sem. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon ritkán jelentkezem és szörnyen restellem. Remélem azért meg tudtok nekem bocsájtani és továbbra is tetszenek nektek a részek, még ha ilyen nagy időközönként is teszem fel őket. :33 Nah, de itt is van az új, remélem elnyeri a tetszéseteket, jó szórakozást! Komiban várom a véleményeteket!^^

*Aaron*

Miközben a szőke csaj háza felé tartottunk elmeséltem a helyzetünket Tesanak. (És közben megpróbáltam nem nézni rá, mert az valamiért totálisan elvonta a figyelmemet). Szegény lány értetlenkedett egy keveset, mert nem igazán tudta elképzelni, hogy miben tudna segíteni és, hogy miért nem avatjuk be ebbe az egészbe Selenat.

- Nem akarom, hogy túlságosan belekeveredjen a dolgokba, - magyaráztam neki-  mert már így is túlságosan sok minden történt vele mostanában, ha pedig nem találnánk meg szeretném minél könnyebben elfeledtetni vele. Azonban azt sem szeretném, hogy akkor a közelünkben legyen, amikor megtaláljuk, mert én tuti, hogy megmondom a srácnak a magamét, és nem csak szóban, hanem tettlegesen is. - ökölbe szorítottam a kezemet és összeráncoltam a szemöldökömet. Már akkor éreztem, hogy gond van azzal a sráccal, amikor először láttam. Nem szabad megbízni egy pálcasuhogtatóban, sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépése. - És tuti, hogy nem fogja megköszönni, amit tőlem kap. - tettem hozzá, hogy nyomatékosítsam a szavaimat.

- Értem. - bólintott a lány - Irigylem Selenat, amiért olyan bátyja van, mint te, vagy amilyen Matt volt. - révedt a távolba. Megengedtem magamnak egy halvány mosolyt. Jól esett a dicséret, még akkor is, ha közben a riválisomhoz hasonlított. Ha már úgy is itt tartottunk hátranéztem, hogy ellenőrizzem meg van-e még a vetélytársam. Szerencsére - vagy sajnos - (nem is tudom) még nem veszett el.

- Nyugi, nem követ senki. - mosolygott rám Teresa. - Ha attól félsz, hogy nem tűnsz idevalósinak, akkor nincs miért aggódnod. Senki sem mondaná meg, hogy más vagy, mint ők. Ráadásul még elég korán van. - egy halovány mosoly futott át az én arcomon is. Ezek szerint észrevette, hogy figyelemmel kísérem a mögöttünk lévő útszakaszt, de szerencsére félreértette az okát. Bólintottam.

- Nem félek, hogy követnének, vagy, hogy felismernek. - révedtem a távolba. - Csak tudod szokatlan nekem ez a hely. - próbáltam valami ésszerű magyarázatot adni. Úgy tűnt elhiszi, mert csak nevetve bólintott és folytattuk tovább az utunkat. Nem is olyan sokáig, ugyanis hamarosan azt vettem észre, hogy eltűnik mellőlem.

- Hova mész? - kérdezte és érezni lehetett a hangján, hogy élvezi a helyzetet. Mit ne mondjak, ha fordítva lett volna én is jól szórakoztam volna. - Megérkeztünk. - mondta, s a házra mutatott, amelynek a kapuja előtt állt. Zsebre tett kézzel, minél lazábban lépkedtem vissza az épülethez, álarcom most is viseltem, de legbelül azért zavart, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Egy hosszú sorház egyik tagja előtt ácsorogtunk. Az épületsor eme eleme fehér volt, ablakaiban virágok díszelegtek. Két emeletből állt a ház, egy rövidke lépcső vezetett fel a bejárati ajtóhoz. Az a kis terület, ami az épület és a kerítés között volt szintén virágokkal volt kirakva. Kedves lakásnak tűnt. Amikor mellé értem, Tessa célirányosan belépett az amúgy nyitott kapun és határozott léptekkel közeledett a bejárati ajtóhoz. Én hátul maradtam a kapunál, szokásosan a farmerem zsebébe dugva a kezem és vártam. Háttal, a derékig érő kerítésnek támaszkodtam, már-már ráültem, s kis szögben hátrafordítva a fejem figyeltem az eseményeket. Amikor Teresa felért a lépcsőn kapásból megnyomta a csengőt, majd hátra tett kézzel, kislányosan billegve a sarkán várt. Azonban nem kellett sokáig ott ácsorognia, mert az ajtó szinte azonnal kinyílt, s egy szőkésbarna hajú, szálfa termetű férfi lépett ki. Egyszerű farmernadrágot viselt, egy fehér pólóval. Arca borostán volt, szemein látszott, hogy neki még reggel van. Mégis arcán kedvesség tükröződött, ránézve szinte viszontláttam a másik lányt.

- Jó reggelt, Mr. Gold! - hallottam meg Tessa csilingelő hangját, ami rögtön elvonta a figyelmemet.

- Neked is, jó reggelt Tessa! - üdvözölte a pasas is Teresat, nyugodt, vidám hangon. - Gondolom Jennahoz jöttél, mindjárt szólok neki. - ajánlotta fel segítőkészen. - Addig nem jössz be? - invitálta be a leányt, de ő megrázta a fejét.

- Nem köszönöm. - válaszolt udvariasan, s a férfi abban a pillanatban szinte el is tűnt az ajtóból és hamarosan megjelent a lánya is. Ekkor elfordítottam a fejem. Innentől Teresara bíztam a dolgot, hisz ő jobban ismeri a csajt, mint én, különben is volt valami, ami ennél inkább felkeltette az érdeklődésemet. Ez pedig nem volt más, mint Matt. Tekintetemmel az utcát pásztáztam, hátha meglelem vetélytársam búvóhelyét, de nem igen jártam sikerrel. Már épp fel akartam pattanni, hogy, megkeressem, amikor észrevettem őt az egyik autó mögött. Borzasztóan kíváncsi voltam mi lesz a reakciója a barátnője megjelenésére. Nem is volt hiábavaló a kíváncsiságom. Matt már-már a lelepleződés határait feszegetve tekintgetett ki az autó mögül. Szemei csillogtak, ez még abból a távolságból is szembetűnő volt. Arcát a vágyakozás uralta, kárörvendésemben akaratlanul is elmosolyodtam. Megráztam a fejem és újból elkomorultam. Határozott pillantással próbáltam ellenfelem tudtára adni, hogy legyen óvatosabb, de nem figyelt rám. Ellöktem magamat a kerítéstől és ebben a pillanatban a lányok is odaérkeztek mellém. Nem foglalkozhattam Mattel.

- Szia, Aaron! - köszöntött bíztató mosollyal az arcán, mire én csak lazán intettem.

- Jobb lenne, minél kevesebb időt pazarolni. - közöltem hűvösen. - Minél több idő telik el, annál kevesebb rá az esélyünk, hol egyáltalán megtaláljuk. Indulhatunk? - sürgettem őket. Mindketten bólintottak.

- Persze, de nem akarok túlságosan szőrszálhasogató lenni… Mégis, rendelkezel valamiféle tervvel? - kérdezte, miközben barátnőjével karöltve elindultak előre az úton. Én mögénk pillantottam és megkönnyebbült sóhajjal vettem tudomásul, hogy nem vették észre azt az idiótát, aki körülöttünk bujkálgatott. Zavartan beletúrtam a hajamba és úgy próbáltam felkészülni a válaszadásra.

- Hát, ami azt illeti… A terv az az volt, hogy elkezdjük… - beleharaptam az ajkamba és csak reménykedtem, hogy nem nagyon veszik észre a nyelvbotlásomat, így azonnal kijavítottam magam. - elkezdem keresni az erdőben, aztán ha nincs meg, akkor a segítségeteket kérem, hisz ti ismeritek Selenat és több szem mégiscsak többet lát. Mint látjátok, itt vagyok, tehát nem sikerült rálelnem az elveszett báránykánkra. A terv szerint felkerestelek benneteket, de hogy innen hogyan tovább arról fogalmam sincs. - magyaráztam egyhangúan.

- Ez nagyszerű. - sóhajtott fel némi iróniával a hangjában Jenna. - Mellesleg az nem jutott eszedbe, hogy otthon nézd meg? - vonta fel a szemöldökét és rám nézett. Ezek alapján a szavak alapján nem igazán lopta be magát a szívembe, a barátnőjével ellentétben.

- Ha a kedves barátnőd nem említette volna, Derek eltűnt. - villantottam rá hűvös tekintetemet. - Szerinted az azt jelenti, hogy otthon van? - kérdeztem nem túl kedves hangsúllyal.

- Aaron. - szólított meg Tessa, mire minden ingerültségem eltűnt. Ennek ellenére akaratlanul ökölbe szorítottam a kezemet, hisz mellette gyengének éreztem magamat. Hatással volt rám és ezt nehezen bírtam elviselni. - Szerintem Jenna arra gondol, hogy hazament. A szüleihez. Selena mintha azt mondta volna, hogy nálatok lakik, mert összeveszett a szüleivel. De mi van, ha kibékültek és hazament?

- Nem hinném, hogy ott lenne, hiszen, azt miért ne mondhatta volna el, legalább Selenanak. De az igazat megvallva menten elvetettem az ötletet, amikor felmerült bennem, hiszen haragban van a szüleivel, éppen miattunk. - fejtettem ki az álláspontomat.

- Talán épp ez az! - csillant fel Tessa szeme, mire az enyémek csak elkerekedtek.

- Mire gondolsz? - kérdeztem sejtelmesen.

- Lehet, hogy ki akart békülni a szüleivel, mert hosszabb távra tervezi a kapcsolatát Sellel. - ujjongott csillogó szemmel. Nem tartottam túl valószínűnek ezt a lehetőséget.

- Ne légy ennyire álmodozó, Tessa. - néztem rá, és valahogy nem tudtam elképzelni, amit mondott. Gyér a fantáziám. (nekem is - a szerző).

- Viszont az, hogy megnézzük otthon, az nem hülyeség. - védte az alapötletet Jenna, hisz tőle származott, miért ne tette volna. - Az volt a hülyeség, hogy eredendően elvetetted az ötletet. - nézett rám kicsit fölényesen. Nem volt sok időnk, így nem álltam le vele vitázni, de egyre kevésbé volt nekem rokonszenves a csaj. El nem bírtam képzelni, hogy mit eszik rajta Matt. Vagy talán épp ezért illettek totálisan össze? Nem volt időm akkor ezen gondolkozni, de véleményem szerint a csajnak sem voltam szimpatikus én.

- Mert te egy ilyen döntéshelyzetben biztos jól döntöttél volna? - kérdeztem vissza, azért mégiscsak egy kicsit élesen.

- Nem biztos, de ez evidencia, hogy a lakás felkeresése az első.-ugrasztotta rám a pillantását.

- Hagyjátok már abba a veszekedést! - rivallt ránk, határozott hangon, s állt meg előttünk, velünk szembefordulva, csípőre tett kézzel Teresa. Hát csaknem tátva maradt a szám a hirtelen reakciójától. Kezeimet a zsebembe tettem, s szokásos hozzáállásommal néztem rájuk. - Menjünk el Derekékhez, mert ha még nincs is ott a szüleinek joguk van tudniuk az eltűnéséről. - na, ebben már volt ráció. Nem találhattam kifogást, még akkor sem, ha eszem ágában sem volt betenni a lábam egy olyan helyre, ahol pálcával hadonászók tanyáznak, ráadásul még a Valencia vér leszármazottjai is.

- Rendben. - adtam be a derekamat sóhajtva. Jenna elégedetten fordult menetirányba, arcán mosoly virított. Én meg legszívesebben fintorogtam volna. Amint elindultunk, pár lépéssel lemaradtam és elővettem a mobiltelefonomat, hogy megüzenjem bátyi ellenfelemnek a fejleményeket. Az ötlet nem tudom mennyire nyerhette el a tetszését, ugyanis eléggé semlegest választ adott, de úgy véltem, neki akár mindegy is lehet, ha Jenna itt van a közelben.

Így hát, miután mindezt eldöntöttük, rögtön a Wongst rezidencia felé vettük az irányt. Csendben lépkedtem a két leány mögött és szinte le sem vettem róluk a szemem. Pontosabban Tessaról, nem tudtam róla elszakítani a tekintetemet. Valami ismert-ismeretlen erő odavonzotta. De annyira nem is bántam, hisz miért is tettem volna, Tessa gyönyörű leány. A léptei kecsesek, hosszú vörös haja lángzuhatagként omlik a vállára. Lélegzetelállító… Alig győztem gyönyörködni benne.

Eltartott egy ideig, mire az erdő szélére értünk, ahonnan az út vezet Derekék házához. Ott megálltunk és valami kupaktanács félét tartottunk, hisz a lányoknak nem sok fogalma volt arról, hogy hova is készülünk bejutni. Én sem mondtam nekik sok mindent, csak éppen, ami szükséges volt. Én álltam szembe az erdővel, a két leány pedig velem szemben. Éppen így tanácskoztunk, amikor Jenna hirtelen felkapta a fejét és néhány pillanatra ijedten megfagyott a tekintete. Rossz érzés kerített hatalmába.

-         - Mit láttál? - kérdeztem, de ő nem szólt semmit, úgyhogy megfordultam…