59.rész

Halihó~!

A mostani alkalom azon ritkák közé tartozik, hogy egy héten belül a második résszel jelentkezem. Örülök, mert mostanában egyre többet sikerül írnom, remélem ti is örültök :)) Remélem a következővel is minél hamarabb tudok jönni. De nem is húzom az időt. Itt lenne az új rész, jó szórakozást! Komiban várom a véleményeteket!^^

Beléptünk a házba…

Derek valahogyan rávette az édesanyját, hogy beengedjen bennünket, úgyhogy némi vonakodás után már át is kelhettünk a mágikus falon. A szemem sarkából láttam, hogy Grace is bemerészkedett, míg inaktív volt a gát és ez valami érthetetlen oknál fogva megnyugtatott. Szinte libasorban léptünk be a főbejáraton. Elöl ment Wongst asszonyság, utána a fia, majd én és a lányok. Mikor beértünk a házba nem nagyon néztem körül, csak nekidőltem a falnak és hátravetettem a fejem. Lehunytam a szemeimet és nagy levegőt vettem. Kezdett homályosodni a látásom és a fejem is kóválygott már egy kicsit a fájdalomtól és attól a ténytől, hogy a szervezetem nem igazán szívelte az "idegen testet" a csuklómban. Valaki megérintette a vállam, mire kinyitotta a szemem és ránéztem. Tessa volt az, szemében aggodalom csillogott.

- Jól vagy? - kérdezte, mire erőtlen vigyor ült az ajkaimra.

- Persze. Miért ne lennék? - válaszoltam és ellöktem magam a faltól, majd követtem a többieket egy következő helyiségbe, ami szerintem egy konyha lehetett. Mindenki leült az asztal köré, csak én nem. Úgy éreztem, ha leülnék, akkor nem tudnék felállni.

- Most már akkor térjünk a tárgyra. - kezdtem bele viszonylag határozottan egy nagy levegővétel után.

- Rendben. - egyezett bele Derek - de előbb jobb lenne kezdeni valamit a kezeddel, mert elég szörnyen néz ki.

- Na, ne mondd. - vágtam vissza neki reflexből, de nem hagytam magam eltéríteni a témától. - Viszont ez most várhat. Majd Stephanie rendbe hozza, ha visszamentünk.

- Akkor már késő lesz - szólt közbe Elizaila Wongst is. - Igaz, hogy majdnem olyan lassú a teljes gyógyulás folyamata, mint az embereknél, ha vámpírmágiával átitatott fegyver okozza a sérülést, de a gyógyulás akkor is gyorsabban és erőteljesebben indul be. Ha a csontjaid így forrnak össze minimális az esélye, hogy ezek után használni tudd a kezed. - mit ne mondjak ez azért valamennyire sokkolt, még akkor is, ha nem mutattam ki. Elizaila Wongst felsóhajtott. - Mutasd a csuklód! - nyújtotta felém kezét.

- Maga okozta a sérülést - ráncoltam a szemöldökömet. - Maga szerint fogom hagyni, hogy hozzányúljon?

- Először is önhibádból fakadóan vagy abban az állapotban, amiben és ne tagadd, hogy rosszul vagy, mert láttam már egyet, s mást. Másodszor pedig szintén önhibád lesz, ha nyomorékként végzed, mert nem fogadod el a segítségem. - nézett rám sokatmondóan. Azok alapján amit eddig hallottam lehetett igazság abban, amit mondott. - Ne hidd, hogy azért ajánlom fel, mert boldoggá tesz. De most már a mi házunkban vagy és itt nem tűrök meg sérült embert ellátás nélkül.

- Aaron, hagyd. - súgta a fülembe Tessa. - Mindenki látja rajtad, hogy szenvedsz.

Végül beadtam a derekam, úgyhogy átmentünk valami laborféleségbe. Wongstné leültetett valami asztal elé és feltetette rá a kezem, majd elkezdett valamit sertepertélni. Nah úgy gondoltam, hogy most úgyis lesz időm, úgyhogy hagytam hagy tegye, amit akar én pedig Derekre néztem sokatmondóan.

- Látod, megtörtént, amit szerettél volna. Most már halljuk mi a fészkes fene folyik itt? Derek úgy tűnt nagyon meghökkent a kérdésemet hallva. Valószínűleg arra számíthatott, hogy most azzal, hogy az anyja itt kezelésbe vett engem, egy ideig megszabadul a magyarázkodástól. Hát azt kellett, hogy mondjam: Ezt benézte. Én ugyanis nem vagyok az a fajta, akit olyan könnyen el lehet tántorítani a céljaitól.

- Ez egy hosszú történet. - húzta el a száját, nem nagyon akaródzott elmondania.

- Rengeteg időm van, most, hogy végre megvagy. - kötöttem az ebet a karóhoz. - De ha húzod az időt, azzal csak Sophiának ártasz. - nyomatékosítottam a szövegem egy vélhetően erős érvvel. Meg is tette a hatását. A srác mintha Páli fordulatot tett volna úgy megváltoztak az arcvonásai és bólintott. Kezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy ez a fiú valóban szeretheti az én imádott ikertesómat. (Bár mondjuk meg kell jegyeznem, hogy ilyen tekintetben nem bízom még a saját megérzéseimben sem a Rachel-es eset óta). Elégedetten elmosolyodtam. - Hallgatlak. - néztem rá Derekre, megfogtam.

- Rendben… - sóhajtott fel. - Már hallottátok a családunk történetét. - kezdett bele, mire én bólintottam, a lányok meg értetlenül bámultak rá. - Igaz, ti még nem, nézett rájuk.

- Nem is kell tudniuk róla. - szólt közbe hirtelen Mrs Wongst, aki abban a pillanatban végzett a sertepertéléssel. - Az lenne a legjobb, ha kimennének. - ránéztem.

- Rájuk is tartozik. - védtem őket, holott azt se tudtam miért. Talán csak egyszerűen vissza akartam beszélni a nőnek. Tekintetem oldalra siklott és a kezében megpillantottam a pálcáját. - Nem kell semmiféle bot. - mutattam rá, Nem bírtam ezeket a gallyakat suhogtatókat.

- Hogy rendesen meg lehessen gyógyítani a kezed, szükség lesz rá.

- Stephanie majd rendbe hozza a nagy részét, csak azt tegye meg, amit feltétlen muszáj. - közöltem vele, mire csak a szemöldökét ráncolta, de azért elrakta a varázseszközt. Leült velem szembe és megszorította a csuklóm, majd egy jól irányzott mozdulattal kirántotta belőle a benne lévő jégrudat. Jeges fájdalom hasított végig a testemen, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy felkiáltsak. Egyszerűen összeráncoltam a szemöldökömet, majd ismét Derek felé fordultam, hogy folytassuk a társalgást. Azonban a szemem sarkából észrevettem, hogy Tessa kisiet a helyiségből, úgyhogy választ várva pillantottam a szőkeségre. Jenna néhány mozdulattal adta a tudtomra, hogy a barátnője nem igazán bírja a hasonló helyzeteket, ezért levegőre van szüksége. Bólintottam, majd végre ismét Dereknek szentelhettem a figyelmemet. A fiú észrevehette várakozó arckifejezésemet, mert felsóhajtott és lehunyt szemmel, lehajtott fejjel, karba tett kézzel nekidőlt a falnak.

- A Valencia vér a vérvonal minden egyes tagjában megvan, így édesanyámban és bennem is. Mint azt már hallhattátok ez a von Darkstein vérvonal egy mellékágától származó átok, ami a családunkat sújtja. Előbb utóbb mindenkin megmutatkozik ennek az őrületnek a jele. Vérszomjas vadállatot csinál belőlünk, ha nem tudjuk visszafojtani magunkban.  Végül bennem is előjött. - elkerekedtek a szemeim. Nem lehet, hogy ez lett volna az oka az eljövetelének. - Éreztem már egy ideje. A nyomást a mellkasomban, de nem akartam elfogadni, hogy ez a Valencia vér lenne. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar elő fog jönni.

- Nem is szabadott volna. –s zólt közbe ismét Wongstné. - Azért van, mert a von Darksteinok közelében voltál.

- Anya, ezt hagyd abba! - pillantott fel Derek és felemelte a hangját. - Szeretem Selenat. És nem hagyom, hogy ez szétszakítson bennünket. Azért jöttem haza, mert meg kell tanulnom elfojtani magamban.

- Amíg vele maradsz addig nem fog menni. Hiszen az a lány félig ember!

- Nem érdekel! Szeretem őt és nem fogom bántani. Túl fogom tenni magam ezen az átkon. - felém fordult. - Tessék Aaron, ez lenne az oka, amiért eljöttem. Akkor, abban a pillanatban nem lettem volna képes visszafogni magamban ezt az őrültet. Így tegnap eljöttem, hogy lerendezzem ezt az egészet, de mint látod még nem sikerült. - mutatott magára.

- Persze, hogy nem sikerült. - csendült fel ismét Elizaila Wongst hangja. - Ez nem megy olyan egyszerűen. - mondta nyomatékosan, de a fia rá se hederített.

- Nem akarom, hogy Selena aggódjon miattam, úgyhogy, ha visszamész mondd meg neki, hogy nem az ő hibájából jöttem el, de jól vagyok és hamarosan ismét találkozunk.

- Nem. - jelentettem ki. - Te visszajössz velem és vázolod Sophiának a szitut. - szögeztem le. - És ha ennyi éven keresztül nem voltatok képesek semmit kezdeni ezzel az átokkal, szerinted most pár nap alatt sikerül? Nem hinném. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem hagyom a húgomat kétségek közt vergődni és nem engedem, hogy bárki bárhogyan is ártson neki.

- Nem akarom őt bántani! - hangsúlyozta ki ismét.

- Akkor a legjobb, amit tehetsz az az, hogy visszajössz velem. Stephanie majd rendbe hoz, vagy legalábbis kezd valamit ezzel.

- Mintha tudna. - morogta Wongst asszonyság. - De ne hidd, hogy a fiamat egy Darkstein kezébe fogom adni.

- Ez kissé ironikus, ugyanis most is egy Darksteint kezel Mrs. Wongst. - vetettem rá egy nem túl kedves pillantást. Ő nem reagált semmit csak felpillantott Jennara.

- Szőke kislány, tedd hasznossá magad és hozd ide onnan azt a fém dobozkát. – mondta neki. - Nekem muszáj tartanom a fiúcska kezét, mert amilyen hirtelen haragú a barátunk seperc alatt szétrázza, amit összeraktam. - Jenna bólintott és odalépett a dobozkáért majd elvette onnan és elindult felénk. Azon a pár méteren, amit meg kellett volna tennie valamilyen úton-módon megbotlott és kicsúszott a kezéből a doboz, amelynek az egyik sarka szép kis vágást hagyott az alkarján. Megvillant a tekintetem. Megéreztem a vér szagát és most, hogy sérült vagyok a testem borzasztóan vágyott rá, de nem volt nehéz visszafojtani magamban.

- Jól vagy? - kérdeztem.

- Persze. - legyintett. - Csak egy karcolás. - mondta és összeszedte a dobozta a földről és letette Wongstné elé. Azonban a nő egyáltalán nem oda figyelt. Tekintetét a fiára tapasztotta, mire bevillantak a tények. Derekre pillantottam és a hirtelen jött félelmeim beigazolódtak. Tekintete vad volt, arcára sóvárgás ült, ajkai eszement vigyorra húzódtak. Messze nem annak a fiúnak látszott, akinek eddig ismertem. Látszott rajta, hogy az emberi énje próbálja visszafogni magát, de nem sikerül neki. Keze a mellkasára szorult és megmarkolta a pólóját. 

- Derek! - kiáltotta Elizaila Wongst, hogy megállítsa a fiát, de nem tudott mozdulni, hisz épp az én kezemen ügyködött. A srác tett egy lépést előre és egyre inkább úgy tűnt, hogy az emberibb énje elveszti az uralmat a test felett. Elindult Jenna felé, a lány pedig ijedten hátrált, egészen a falig. Onnan már nem volt menekvése. Én is felpattantam volna, de én sem mozdulhattam ugyanazon okból. Káromkodtam egy cifrát magamban és imádkoztam egy csodáért. Ami hamarosan meg is történt, de nem is tudom, hogy abban a pillanatba örültem-e neki vagy nem. Egy árny vetődött Derek és Jenna közé s testével védelmezte a lányt. De amikor jobban megnéztem nem is egy árny volt, hanem Grace… Az idióta…